
Engem már régebben vizsgáltak MRI-vel, de szívesen osztom meg tapasztalataimat, hogy a többieknek segítsek félelmeik legyőzésében a vizsgálattal kapcsolatban. De meg kell jegyeznem, hogy nem voltam MRI vizsgálaton az ezen a Web-oldalon megemlített központok egyikében sem.
Erre a mágneses rezonanciára a neurológus küldött, akkoriban többféle kivizsgáláson mentem keresztül. Az orvos utasítása szerint éhgyomorra kellett megjelennem, persze nem értettem az okát, mivel a szakorvostól visszatérve otthon az interneten azt olvastam, hogy az szükségtelen; a vizsgálatra korán reggel érkeztem, az erembe kontraszt anyagot szúrtak. Ezt követően várakoznom kellett, még toalettre se mehettem, enni se volt szabad; annak ellenére, hogy féltem, mint minden újdonságtól, maga a mágneses rezonancia vizsgálat végül is jól megment. Ki kellett töltenem egy kérdőívet, azt hiszem biztonságit, hogy nem szenvedek e valami klausztrofóbiában, vagy egyebekben, amik kizárják az MRI vizsgálat alkalmazását. Arra emlékszem, hogy csak feküdnöm kellett, mozdulnom sem volt szabad. Kezembe adtak valami távműködtetőt, hogy nyomjam meg, ha szükségem van valamire, vagy ha rosszul érezném magam. Kaptam fülhallgatókat is, majd betoltak a tubusba és ott egy kicsit el kezdett dübörögni. Később sikerült megállapítanom, hogy azt a műszer funkcióinak átkapcsolásai okozták; de nekem túl hosszúnak tűnt az egész, pedig nem egészen 20 percig tartott.
A mágneses rezonancia vizsgálat fájdalommentes, senkinek sem kell félnie. Az orvosok állandóan a közelben vannak, ha szükség lenne rájuk.
Mindenkinek szurkolok, hogy ne féljen, és inkább kérje orvosától a mágneses rezonancia vizsgálatot, mint sem halasztgatná.
Pracovisko magnetickej rezonancie
Budova FNsP Bratislava- Ružinov
Ružinovská 6
826 06 Bratislava
Pracovisko magnetickej rezonancie
Slovenská 11
940 52 Nové Zámky
Pracovisko magnetickej rezonancie
Budova infekčného pavilónu nemocnice v Poprade
Banícka 803/28
058 01 Poprad