
Én a kivizsgálást a Prešov-i MR központban abszolváltam. Az én esetemben agyvizsgálatról volt szó, hogy megállapítást nyerjen, vagy kizárásra kerüljön valami agydaganat jelenléte. Szerencsére a mágneses rezonancia vizsgálat nem mutatta ki ezt a diagnózist. El tudják képzelni azt a megnyugvást, amit azóta érzek?
Tehát saját tapasztalataimból kiindulva írhatom le, hogy az MR egy azon kevés kivizsgálások közül, a melyek a páciens számára teljesen fájdalommentesek és valójában kellemesek. Az a páciens, aki még nem részesült ilyen kivizsgálásban esetleg csak félhet az ismeretlentől, vagy tarthat a vizsgálat eredményeitől.
Maga a kivizsgálás lefolyása a következő: megérkezését követően egy kérdőívet kell kitölteni, majd el kell távolítania a testéről minden fémtárgyat, lefektetik, rögzítik a fejét, hogy a vizsgálat folyamán ne mozdíthassa el, ezek után csak nyugodtan fekszik. A vizsgálat időtartama 15-20 perc. Talán 5 perccel a vizsgálat befejezése előtt kontraszt anyagot szúrtak az erembe. Az üvegfal mögött ült az orvos és a nővér, figyelve és készenlétben, hogy szükség esetén azonnal rendelkezésre álljanak. A vizsgálati eredményeket, valamint a felvételek sokaságát tartalmazó CD-t, a vizsgálatot követően, azonnal kézhez kapja.
Őszintén szurkolok mindenkinek, aki MR kivizsgálásra készül.
Pracovisko magnetickej rezonancie
Budova FNsP Bratislava- Ružinov
Ružinovská 6
826 06 Bratislava
Pracovisko magnetickej rezonancie
Slovenská 11
940 52 Nové Zámky
Pracovisko magnetickej rezonancie
Budova infekčného pavilónu nemocnice v Poprade
Banícka 803/28
058 01 Poprad